Temperamentum típusok a gyermekrajzokban

A gyerekek a rajzok és a rajztesztek elkészítése során sokszor különböző színeket, színes ceruzákat használnak.

Minden gyerek más és más színekkel szeret rajzolni, színezni, és ezek a gyakran használt színek – a rajzok elemzése során – azt is megmutatják nekünk, hogy gyermekedet milyen temperamentummal áldotta meg az ég.

Ismerd meg Te is ezt a négy temperamentum típust!

Szangvinikus típus 

A szangvinikus típusú gyermek érzelmei könnyen és gyorsan keletkeznek, erősek, de nem tartósak. Az ilyen gyerekek vidámak, élénkek, kedélyes természetűek. Látványosan tudnak örülni és hirtelen haragúak. Kedvelik a társaságot is és szívesen beszélgetnek.

Minden új dologra fogékonyak, érdeklődőek, szeretik a változatosságot, szeretik, ha zajlanak körülöttük az események.

Kicsit „szalmaláng” természetűek: ami azt jelenti, hogy könnyen lelkesednek, mindenbe belekezdenek, de nem fejezik be azt, mivel hamar ráunnak a dolgokra és nem elég kitartóak.

Színválasztásukra jellemző: az erőteljes, szenvedélyt kifejező és a vidám, élénk színek használata jellemző, a vörös, az intenzív kék, erőteljes sárga és esetleg az élénkzöld. Igen aktívak, sok színt összeraknak egymás mellé, színkavalkád látható szinte zsúfolásig az írólapjukon. Végig próbálják a teljes színkészletet a csomagból, de ahhoz már nincs mindig kitartásuk és türelmük, hogy kikeverjenek új színeket is.

Kolerikus típus

A kolerikus típusú gyerekeket könnyen kialakuló erős és tartós érzelmek jellemzik, amelyek cselekvésre ösztönzik az embert. Rendszerint gyorsan reagálnak mindenre, szenvedélyesek, nagyon kritikusak, de mégis megfontoltabbak, céltudatosabbak és kitartóbbak, mint a szangvinikus típusba tartozó gyerekek.

Uralkodó, vezető típusok, akik mindig kész megoldásokkal állnak elő, és azt el is fogadtatják társaikkal. Kissé akaratosak és türelmetlenek azokkal szemben, akik nem értenek egyet velük, vagy akadályozni próbálják őket.

Színválasztásukra jellemző: energikus színeket szeretik, a sárgát vörössel vagy narancssárgával, absztraktak, eljátszadoznak komplementer színekkel is, kritikusok az új színnel, válogatnak, sok élénk és különc színt kevernek ki, és árnyalatokkal (akár egymásra színezéssel is 😊 ) alkotnak.

Melankolikus típus

Ennek a vérmérsékleti típusnak az érzelmei lassabban keletkeznek, nem olyan erősek, de tartósak, viszont nem ösztönöznek cselekvésre. Inkább visszahúzódóak, kevésbé társasági lények. Egyedül is jól elvannak: szívesen olvasnak vagy mélyednek el valamilyen hobbiban. Érzékeny, idealista és pesszimista emberek, akik hajlamosak az aggodalmaskodásra, az önmarcangolásra.

Együttérzőek és nagylelkűek, minden útjukba kerülőt megsajnálnak. Általában az jellemzi, hogy sokáig csak tételen szemlélője az eseményeknek, nehezen fog a feladatokhoz, de ha elkezdte, akkor szívósan és lelkiismeretesen dolgozik, képes teljesen alárendelni magát a tevékenységnek.

Színválasztásukra jellemző: nyugodt, visszafogott, halványabb pasztellszíneket kedvelik, a halványkék, a lila, a kékesszürke, a drapp, a fakó-, halványzöld árnyalatait.

Flegmatikus típus

Ennél a vérmérsékleti típusnál az érzelmek nagyon nehezen keletkeznek, gyengék, nem tartósak, a viselkedést alig befolyásolják. Kényelmesek és lassúak, csak akkor cselekszenek, ha nagyon muszáj.

Szeretik a megszokott, akár monoton, rendszeres életvitelt. Munkavégzésük komótos, de pontos és megbízható, amibe belekezdtek, azt be is fejezik. Kiegyensúlyozottak, nyugodtak és józanul logikusak, nem lehet kihozni őket a sodrukból.

Kevésbé közösségi emberek, inkább maguknak élnek. Ha barátságot kötnek hűséges, korrekt és becsületes társak.

Színválasztásukra jellemző: szinte közömbösen reagálnak a színes környezetre. Ha választaniuk lehet, a tiszta, hűvös és halvány színeket részesítik előnyben, a kéket, sötétlilát, a tiszta barnát. Nem foglalkoznak vidám árnyalatokkal, igényességgel, képeik hasonlíthatnak a depressziós jelleghez. Nyugalmuk és passzivitásuk összetéveszthető a hangulati betegséggel.

A következő bejegyzésben arról olvashatsz majd, hogy a rajzokban megjelenő egyes színekhez, milyen jelentés társul.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük