A túlingerlődés problémája

Már szó volt erről korábban, hogy ha a gyermeked nagyon fogékony az apró részletekre, könnyen túlterhelődhet, amikor túl sok inger éri egyszerre. Ez lehet túl sok külső inger – erős zaj, túl sok fény, tömeg, hangos zene, gyorsan változó helyzetek – de lehet belülről fakadó is, amikor a gyerek valami nagyon izgalmas vagy ijesztő dologról fantáziál.

A szuperérzékeny gyerekek nagyon könnyen feszültté válnak. Ez úgy történik, hogy ha otthon tollaslabdázol a gyerkőcöddel, mindig ügyesen visszaüti a labdát, de ha élesben kell játszania egy meccsen, a felét biztosan elhibázza. Lehet, hogy utálni kezdi a játékot, sír a meccs alatt, de mégis játszani akar.

A szuperérzékeny gyerekeknél vannak olyan területek, ahol a túlzott feszültség komoly nehézséget okoz. Ezek olyan tevékenységek, melyekben a gyerek korábban már kudarcot vallott vagy fél, hogy kudarcot fog vallani. Így a következő alkalommal már inkább feszült és fél, így valóban rosszabbul fog teljesíteni. De az is előfordulhat, hogy lelkesen vár egy szereplést, de az erős fény és a tömeg túlingerli.

A legtöbbjüknél azonban vannak olyan területek is – legalább egy -, ahol fesztelenül és könnyedén tudnak teljesíteni és nagy nyomás alatt vagy sok inger esetén is elboldogulnak.

Jöjjön hát néhány tipp és trükk, hogy hogyan kezeld jól ezt az érzékenységből eredő tulajdonságot.

Találjátok meg közösen, mihez van a gyerkőcödnek adottsága

Figyeld meg, hogy mi az, amihez természeténél fogva tehetsége van, vagy amit nagyon szeret csinálni. Ez lehet egy:

  • sportág,
  • művészeti ág,
  • iskolai tantárgy,
  • színjátszás,
  • bűvészet,
  • zene,
  • írás,
  • kézműveskedés,
  • festés, rajzolás.

Válasszatok ki közösen valamit, ami igazán érdekli, és lassan, fokozatosan indítsd el ezen az úton. Fontos, hogy eleinte mindig sikerélménye legyen.

Ha szükséges kérd meg a foglalkozást tartó tanárt, hogy biztassa vagy dícsérje meg a gyermekedet – ez persze pedagógustól is függ, hogy mit kérhetsz tőle – , mert egy ilyen jó kezdet után, biztosan nem fog kimaradni egyetlen alkalomról sem.

Ha szükséges nézd át az elkészített feladatát, vagy kérdezd fel az aktuális verset, megtanulandó szöveget, és ügyelj arra, hogy mindig igényes munkát adjon ki a kezei közül és jól felkészült legyen, amivel újabb sikerélményeket tud begyűjteni.

Gondoskodj róla, hogy mindent nagyon jól begyakoroljon, és rutinos legyen

Mindig olyan helyzetekben és körülmények között gyakoroltasd, amilyenek közt majd teljesítenie kell. Ha kell menj ki vele a sportpályára, hogy gyakorolhasson! Adj neki matekból hasonló példákat, mint amiből már felkészült a dolgozatra, úgy, hogy időre oldja meg azokat!

Soha ne engedd szuperérzékeny gyerekedet felkészületlenül egy vizsgára vagy más próbatételre.

Beszéljétek meg, hogy milyen hiba csúszhat be az adott helyzetben és hogyan kezelje ezt a tapasztalatot

Beszélj neki a hibákról, melyek az adott helyzetben előfordulhatnak, és mondd el neki, hogyan tanuljon ezekből.

Magyarázd el neki, hogy neki is szabad hibáznia, hiszen olykor a legnagyobb sportolók is veszítenek vagy a színészek is elfelejtik a szöveget.

Ez mindenkivel előfordulhat a pályafutása során, mert ez egy természetes dolog. És ha valami netán nem úgy sikerül ahogy eltervezte, az azért jó, mert most már tudja, hogy mi az a terület amire még jobban, vagy másképp kell készülnie. Ez tehát egy tanulási folyamat.

És a következő alkalommal biztosan jobban sikerül majd!

Magyarázd el neki, hogy a benne lévő feszültség milyen hatással lehet a teljesítményére, és vigasztald meg!

Mondd neki, hogy igenis tehetséges és ügyes, csak előfordul, hogy a stressz (vagy a lárma, az új helyszín, a közönség vagy más erős inger) közbeszól. Vigaszként pedig idézzétek fel közösen egy korábbi sikeres szereplését, vagy jó teljesítményét, hogy ő is érezze képes megcsinálni!

Figyelj arra, hogy gyermeked kedvenc tevékenysége, stresszmentes zónába essen

Ilyenek lehetnek például valamilyen művészeti ág, kézműves tevékenység, alkotás, írás, ahol nincs versenyhelyzet. Sportok közül pedig inkább olyat válasszatok, ahol csak a saját elvárásainak kell megfelelnie, mint például a hosszútávfutás, túrázás.

Vegyen részt több olyan tevékenységben, ahol nincs versenyhelyzet 

Nem kell feltétlenül kórusba vagy színjátszókörbe sem járnia. Énekeljetek együtt otthon, vagy a kocsiban, vagy adjon elő egy kis darabot családi körben, ahol támogatást és biztatást kap.

Ha pedig kiderül, hogy tehetséges, vagy kellő tapasztalatot szerzett, még mindig bátoríthatod, hogy járjon el egy közösségbe, de addig sokkal fontosabb, hogy örömét lelje abban, amit csinál.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük