Hogyan beszéljünk az érzékenységről a gyermekünkkel

Előbb-utóbb minden szuperérzékeny gyermeke felfedezi, hogy ő egy kicsit más, mint a többiek. Amire tőled szüksége van, az a pozitív hozzáállás és éppen csak annyi tudás, információ, az érzékenységével kapcsolatban, amire pillanatnyilag szüksége van.

Nem kell tehát feltétlenül elmagyaráznod, hogy ez egy veleszületett tulajdonság, csak ha ő maga kíváncsi erre. Bemutathatod az érzékenységet egy hőn szeretett rokonra vagy barátra vonatkoztatva is. De megvárhatod azt is, amíg a téma magától felmerül.

Problémát az okozhat, ha beszélni akarsz erről a tanárával, előbb mindenképpen a gyerekkel kell beszélned, mert, ha megtudja, hogy másokkal beszéltél már róla, úgy érezheti, hogy segítséget kértél számára a háta mögött, mert vele valami baj van. Netán úgy érezheti, hogy kibeszéled őt a háta mögött és nem fog többé bízni benned.

Ha megbeszélitek az érzékenységét, ezeket érdemes szem előtt tartanod:

Csak az életkorának megfelelően!

Vigyázz nehogy összezavarodjon vagy megijedjen attól, amit mondasz neki. Bemutathatod valamelyik csodált barát vagy rokon példáján keresztül is ezt a tulajdonságot, persze ha ismertek ilyet a családban vagy az ismeretségi körben.

De nem mondd neki, hogy „Olyan személyiség vagy mint pl. a Nagynénéd vagy Nagybátyjád.”, mert nem fogja érteni, hogy milyen tulajdonságokra gondolsz.

Érezze, hogy nincs egyedül; nem csak ő szuperérzékeny, hanem sokan mások is

Mondd neki, hogy tudod, hogy szereti, ha nyugalom van körülötte, mindig is szerette, ő ilyennek született, és mondj példákat, hogy ki az a rokonságból, aki szintén ezt szereti. Nyugtasd meg, hogy vannak még sokan mások is akiknek ez fontos és ők is hasonlóan éreznek.

Magyarázd el, hogy mindenkinek van néhány egyedi alkati sajátossága

Beszélj előbb általánosan a különböző ember típusokról, pl. „Biztos észrevetted már, hogy egyes emberek milyen indulatosak. Mintha ilyen természettel születtek volna. Mások meg mindig nyugodtak, békések. Te pedig érzékeny vagy bizonyos dolgokra. Te ilyennek születtél, mások meg nem születtek ilyennek.”

Ezután akár a szuperérzékeny gyerek-teszt során felderített saját személyiségjegyein keresztül is elmondhatod neki, hogy mik az ő egyedi tulajdonságai.

Ha az érzékenysége miatt támad problémája, mindig a megoldásra koncentrálj

Például: „Hozhattunk volna még egy pulcsit.” – de ne tedd hozzá, hogy milyen rosszul bírja a hideget, mert szuperérzékeny.

A célod nem az, hogy minden problémáért és kellemetlenségért ezt a tulajdonságot okolja.

Egy válsághelyzetben megélt sikertelensége miatt, ne az érzékenységét okold

Ne mondj neki ilyet, hogy „Persze, hogy megvisel az elutasítás, hiszen nagyon érzékeny vagy.” Az aktuális lelkiállapota helyett, inkább az adott problémával kapcsolatos dolgokkal vagy annak megoldásával foglalkozzatok.

Így gyerkőcöd megtanul a helyzetre koncentrálni és fegyelmezni önmagát, ahelyett, hogy valami olyan elvárást támasztana magával szemben, aminek nem tud megfelelni.

Segítő kérdésekkel és megértő viselkedéssel rávezetheted, hogy mit tudna tenni azért, hogy legközelebb ilyen helyzet ne forduljon elő.

Konfliktus esetén, ne használd ellene fegyverül az érzékenységét

Ne mondd neki, hogy azért nem engeded el valahová, mert túlságosan fel fogja izgatni valami, vagy túl nagy lesz a tömeg vagy a zaj. inkább beszéljétek meg előre mire számíthat, hogy felkészülhessen rá, ha szükséges. Olykor próbára kell tennie önmagát!

Ha panaszkodik az érzékenysége miatt, idézz fel egy olyan esetet, amikor ez előnnyel járt a számára

Tartsd számon a sikerélményeit, főleg azokat, amikor érzékenysége miatt jobban odafigyelve, aprólékosabban, pontosabban vagy precízebben valósította meg feladatát, és emiatt meg is dicsérték.

Magyarázd el neki, hogy ugyanez az érzékenység okozza bizonyos helyzetekben a lámpalázat és a stresszt is.

Amin változtatni lehet – változtassatok!

Mondd el neki, hogy vannak olyan tulajdonságai, amiket a szuperérzékenység miatt nem nagyon tud majd megváltoztatni. És vannak olyanok is, amiken kis gyakorlással és odafigyeléssel sokat lehet enyhíteni, javítani.

„Biztos vagyok benne, hogy minél többet szerepelsz majd közönség előtt, annál kevésbé leszel feszült az előadás közben. Lehet, hogy ez sosem fog olyan könnyedén menni, mint Petinek, de lehet, hogy idővel jól érzed magad közben és úgy tekintesz majd a közönségre, mint a barátaidra.”

Állíts össze egy listát olyan emberekről – ha tudsz ilyet -, akiket a gyermeked ismer és csodál és valószínűleg szuperérzékenyek

Gyűjthetsz példákat olyan területekről, amiket a gyerek is szeret pl. tenisz, lovaglás, zene, tánc, sakk, stb.

Tudd meg, hogy a családtagok, barátok között ki az, aki szuperérzékeny, és hívd fel erre a gyerek figyelmét. Szervezhetsz velük is találkozót, beszélgetést is, különösen a nagyobb gyerekeknek jót tehet, ha van egy szuperérzékeny mentoruk, akik tanácsokkal, saját tapasztalatokkal is elláthatják őket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük