Sokat beszéltünk már arról, hogy milyen tulajdonságai vannak egy szuperérzékeny gyereknek, de most nagyon fontos azt is tisztáznunk, hogy mi az, ami biztosan nem jellemző rájuk.
Az emberek valószínűleg már különböző címkékkel látták el a gyermekedet, amiket nagyon nehéz figyelmen kívül hagyni, mert annyira igaznak tűnnek. De, hogy valójában igazak-e? Vizsgáljuk meg pár ilyen címkét közelebbről is, van-e bármilyen alapjuk.
1. Valóban „kényes” lenne a gyermeked?
Az már igaz, hogy a szuperérzékenyeket jobban zavarják a „kis” kellemetlenségek, változások vagy furcsaságok. Ez csak attól függ, hogy ki mit tart „kis” kellemetlenségnek vagy „kisebb” változásnak. Mert mindenki maga érzi, hogy mi számít „kicsi”-nek és mi nem.
Ami az egyikünk számára rendes, tiszta, kényelmes és illatos, azt a másik simán érezheti koszosnak, büdösnek és rendkívül kényelmetlennek.
Lehet, hogy neked mindegy, hogy milyen az ebédre főzött tészta alakja, de gyermeked lehet, hogy sírva fakad, ha a megszokott szarvacska tészta helyett, váratlanul kagyló alakút lát a tányérján.
Jó kapcsolatotok érdekében, fontos, hogy tiszteletben tartsd azt, hogy ő másként érzékeli a valóságot. Lehet, hogy kicsit bosszantanak a reakciói, de egymás ízlését tiszteletben kell tartanotok.
Megengedheted neki, hogy ne szeresse a tészta alakját, ha cserébe ezt udvariasan hozza a tudomásodra.
Azonban semmiképpen ne nevezd az ilyen típusú válaszreakcióját „kényeskedésnek”.
2. Biztos, hogy nem született félénknek!
Nincs olyan élőlény a földön, – legyen az ember vagy állat – amely úgy születne, hogy mindentől retteg.
Azért sem, mert a félelem néhány speciális fajtáját leszámítva – mint pl. a zuhanástól való félelem – a saját tapasztalataink útján tanuljuk meg, hogy mitől kell félnünk.
Valójában egyszerű különbséget tenni a rossz tapasztalatból és az érzékenységből eredő félelem között. A gyerekek ugyanúgy viselkednek ilyenkor, mint a kiskutyák és a kiscicák.
Közös jellemző, hogy a félénkek és az érzékenyek egyformán háttérbe húzódnak és onnan figyelnek, ahelyett, hogy odaszaladnának hozzád.
De ugyanakkor az érzékenyek kíváncsiak is, éberek, lassan közelebb merészkednek és eldöntik, hogy jelentesz-e bármilyen veszélyt számukra és később ez alapján viszonyulnak hozzád.
A félénkek viszont zavartak, feszültek, rád se mernek nézni, bizalmatlanok és nem tudod közel csalogatni őket. Ugye ismerős? 😊 Így már Te is különbséget tudsz majd tenni.
Az viszont igaz, hogy ha szuperérzékeny gyermeked már szerzett rossz tapasztalatot, vagy egy helyzetben védtelennek érezte magát, legközelebb, amikor hasonló szituációba kerül, tényleg nagyon félni fog. Hiszen önkéntelenül összehasonlítja az új helyzetet a régivel, ami nehéz volt számára, és nem fogja úgy érezni, hogy minden rendben van, hiszen bekapcsolnak a vészjelző programjai.
Ne gondoljunk úgy rájuk, mint alapvetően félénk gyerekekre, mert így éppen a személyiségük lényegét nem értenénk meg és értékeiket tévesztjük szem elől.
Inkább fogadjuk el, hogy minden személyiségjegynek megvan a maga célja és arra koncentráljunk, hogy az milyen helyzetekben aktivizálódik és melyekben nem.
3. Introvertáltak, de nem társaságkerülők
Egyszerűen csak jobban szeretnek egy-két közeli barát társaságában lenni, mint sok ember vagy idegenek között.
Az intro – és extrovertált kifejezéseket általában annak a megjelölésére használjuk, hogy ki mennyire társasági ember.
Befelé forduló gyermekedről azonban másképp is gondolkodhatsz! Tekintsd őt úgy, mint aki szeret visszavonulni és elmélkedni mindenen, amivel szembesül, hiszen már tudod, hogy több időre van szüksége a megtapasztalt dolgok feldolgozásához. Az introvertált gyerekek számára az a fontos, hogy belül hogyan élnek meg egy-egy eseményt.
Ezzel ellentétben az extrovertáltak a külső tapasztalatokra, a tényleges eseményekre helyezik a hangsúlyt és gondolkodás nélkül belevetik magukat az életbe.
Ebben az értelemben a szuperérzékenyek 70%-a introvertált, de nem mindenki. Vannak közöttük extrovertáltak is. És persze nem minden introvertált gyerek vagy felnőtt rendelkezik szuperérzékeny tulajdonságokkal.
Ami számít, az az, hogy teljesen tudatában légy annak, hogy gyermeked melyik „működésmódban” érzi jól magát.
4. Még csak nem is túlérzékeny
Az egészségügyben dolgozó szakemberek valamiért kimondottan hajlanak arra, hogy az érzékenységet valamiféle rendellenességnek tekintsék, melynek következtében a „túlérzékeny beteg” képtelen megszűrni vagy koordinálni a felvett információt.
Vannak olyan hivatásos terapeuták, akik az Ayres terápiát alkalmazzák és felvették a terápiával kezelhető betegségek listájára a „túlérzékenységet”, mintha ebből bárkit is ki lehetne vagy ki kellene gyógyítani.
Az érzékenység azonban az általunk tárgyalt és használt értelemben, semmiképpen nem betegség, sőt még csak nem is valamiféle probléma!
5. Nincs mentális zavara
A szuperérzékenyeknek nincs és nem is lesz sosem mentális zavara, hacsak nem teszik ki őket rendkívül erős, hosszan tartó stressznek.
Tudományos kutatások megállapították, hogy az ingerekre nagyon fogékony csecsemők 90%-a nem lesz mindenképp gátlásos, illetve szorongó felnőtt. Sőt alapvetően a serdülőkori szorongás sem áll összefüggésben a kora gyermekkori félénkséggel.
Azok a szuperérzékeny gyerekek, akik viszonylag jó körülmények között nőttek fel, felnőttként sem voltak jobban hajlamosak a szorongásra, félénkségre vagy depresszióra, mint a kevésbé érzékeny társaik.
Sőt azok a gyerekek, akiknek kimondottan jó gyermekkoruk volt és így lelkileg is sokkal egészségesebbek, kevésbé kapnak el fizikai betegségeket vagy szereznek sérüléseket, mint a nem érzékenyek.