A tanulás egy teljesen természetes, velünk született képesség, olyan, mint az evés, az alvás vagy a lélegzés. Az agyunk folyamatosan keresi a kihívásokat, hogy valami újat tanuljon.
A kisgyerekekre különösen jellemző, hogy szinte megrohamozzák az új dolgokat, nagy örömmel és arra vágyva, hogy minden érzékszervével megtapasztalhassa azt. Fáradhatatlanul gyakorolja a mozgással kapcsolatos képességek elsajátítását, legyen szó szaladgálásról, ugrálásról vagy biciklizésről.
A szülők támogatásának és bátorításának hatására elmélyül a szülő-gyerek kapcsolatban a bizalom, fejlődik a gyerek önbecsülése és bátorsága lesz új dolgokba belekezdeni.
Ez a fajta bizalom képezi az alapját mindenféle tanulásnak.
A tanulás már születésünk pillanatától fogva elkezdődik. A gyerekek minden érzékszervükkel, látás, hallás, tapintás, ízlelés szaglás és persze utánzás útján fedezik fel e körülöttük lévő világot. Pozitív és negatív élményeket szereznek, megismernek értékrendeket, hittételeket, érdeklődési köröket, elvárásokat, követelményeket is a családjuk tagjai és a nevelésükben részt vevő felnőttek által.
Minden gyerek összerakja a saját „belső térképét”, az őt ért benyomások sajátos egyvelege alapján, amelynek segítségével el tud majd igazodni az életben.
Így mindegyik gyerek rendelkezik a világról egy saját modellel, ami csak a számára létezik, hiszen az az olyan saját észleléseken és tapasztalásokon keresztül jön létre, mint a dicséret vagy az elmarasztalás.
Akinek sok dicséretben és megerősítésben van része, egészen máshogy fog egy rossz jegyhez viszonyulni, mint az a gyerek, aki mindig azt tapasztalja, hogy nem tartják képesnek semmire.
Minél gyakrabban találkozik egy gyerek korlátozó magatartással vagy véleménnyel, annál beszűkültebbé, fakóbbá és unalmasabbá válik a világa. Ha viszont sokféle választási lehetősége van, akkor a világot elevennek, színesnek, kalandosnak és kihívásokkal telinek éli meg.
Ennek ellenére persze az is előfordul, hogy gyermekünk azt mondja, hogy nincs kedve tanulni, fáradt vagy ez a lecke nem is volt feladva. Ezeknek a kijelentéseknek a hátterében, az a tény húzódik meg, hogy pillanatnyilag nincs egységben.
Ez azt jelenti, hogy a stressz szintje olyan mértéket ért el, hogy az agya már nem képes az összes funkciót megfelelő sorrendben, összehangolva ellátni.
Ha a gyerkőcöd ilyen „lekapcsolt állapotban” van, valószínűleg semmi sem megy neki: kedvetlen és nyűgös, és a lecke megírása igazi kínszenvedés számára.
Ilyenkor jöhetnek jól segítségképpen a kineziológia gyakorlatai, melyek átsegítenek az esetleges mélypontokon és egységbe rendezik gyermeked testét, lelkét és szellemét, segítik a jobb és bal agyfélteke közös munkáját.
Ezek a gyakorlatok a tökéletes tanulás eszközei, mert javítják az agy és test közötti kölcsönhatás minőségét, serkentik a természetes energia – és mozgásfolyamatokat a testben. Rendszeresen végezve mindenfajta tanulást, tanulási folyamatot megkönnyítenek. Segítik a koncentrációt, lehetővé teszik, hogy a rejtetten meglévő, blokkolódott képességek felszínre kerüljenek.
Hogy miben segítenek pontosan a kineziológia gyakorlatai és a gyerekek mi minden tanulnak meg általa, arról bővebben ITT és ITT olvashatsz.