Ha több lenne a megértés a kapcsolatotokban…
Ha tisztábban látnád, mi okozza köztetek a konfliktusokat…
Ha gördülékenyebben tudnátok „együttműködni” a mindennapokban…
Ha megtalálnád vele a közös hangot…
Ha megértenéd viselkedése mozgatórugóit…
Az, hogy a gyermeked temperamentuma miként nyilvánul meg, múlik az életkorán, a tapasztalatain és azon is, hogy milyen nevelést kapott.
Ma már tudjuk, hogy az alaptermészet és a nevelés együttese számít, így a szülőknek döntő szerepe van abban, hogyan segítenek a gyereküknek az egyes tulajdonságokat a legelőnyösebb módon formálni.
Nem választhatod meg a gyermeked temperamentumát, ahogyan a gyermeked sem a sajátját.
Viszont rajtad is nagyon sok múlik, hiszen Te vagy az:
– aki segíteni tudsz a gyermekednek észrevenni, ha belső „motorja” túlságosan felforrósodott
– aki segíthetsz neki megtalálni a szavakat, hogy kifejezze, mit él át
– aki megtaníthatja neki azokat a technikákat, amelyekkel simábban „sávot válthat” vagy behúzhatja a féket, mielőtt még túlingerlődne.
Amikor szuperérzékeny gyermeked temperamentumáról beszélünk, egyúttal a Te temperamentumodról is szó van!
A saját reakcióidat éppúgy meg kell értened, mint a gyermekedét!
Mindkettőtök temperamentumának ismeretében könnyebben meghatározható, hogy az alaptermészetből fakadó reakcióitok, miben passzolnak, illetve miben különböznek gyermekeddel.
Ez a legfontosabb felismerés!
Ennek ismeretében jobban tudtok majd együttműködni a hétköznapokban.
Sőt más családtagokkal is összehasonlíthatod a legfőbb temperamentum jegyeket, a még nagyobb megértés érdekében!
A szülőknek szóló tesztből megtudhatod, hogy:
Néhány példán keresztül bemutatom Neked, hogy milyen egyezések és különbségek lehetnek és ez milyen problémákat okozhat.
A szülőknek készült ajándék Temperamentum-teszten kívül, most ahhoz, hogy teljesebb legyen a kép és minél jobban megértsd gyermeked viselkedését és a saját reakcióidat is a gyermekeddel szemben, most ajándékba kapsz egy szülőknek szóló Energia-készlet teszt kiértékelést is!
Mindkettőtök energia-készletének ismeretében könnyen meghatározható, hogy miben hasonlítotok, illetve miben különböztök gyermekeddel.
Így hatékonyan összedolgozhattok abban, hogy mindenki energia szintje magasan maradhasson és ehhez szükséges igényei teljesüljenek.
A szülőknek szóló teszt rövid kiértékelésből megtudhatod, hogy:
a rövid kiértékelést kb. 2 oldalas írott anyagban, emailben kapod meg tőlem a gyermeked elemzési anyagával egyidejűleg.