A testvérekkel kapcsolatban leginkább csak általános megállapításokat lehet tenni a családok sokfélesége, összetételének és dinamikájának bonyolultsága miatt.
Ha az érzékeny gyermek különleges bánásmódban részesül a családban, a nem érzékeny vagy másfajta igényekkel bíró testvérek bizony ezt sérelmezhetik.
Például egy kezdeményező típusú, aktív nem érzékeny gyerek, akinek jóval több fegyelmezésre vagy korlátozásra van szüksége, haragudni fog a szuperérzékeny testvérére, aki sokkal megbízhatóbb, így több felelősséggel is felruházzák és több szabadságot is élvez.
De az is előfordulhat, hogy a szuperérzékeny „jó” gyerek haragszik a nehezen kezelhető, eleven testvérére, akinek a szülők többet megengednek, mert nincs energiájuk folyton vitázni vele.
Ha a családban minden gyerek szuperérzékeny, a testvérek akkor is mindig különböznek egymástól. Lehet az egyik „érettebb”, a másik aktívabb, nehezebben alkalmazkodó gyerek. Sokszor úgy tűnhet, hogy minden személyiségjegyük teljesen ellenkező tulajdonságokból, tulajdonságpárokból állna.
Mindaddig ezek a különbségek nem jelentenek problémát, amíg legalább az egyik szülő nagyra értékeli mindkét gyermekét, a rájuk jellemző személyiségjegyek elfogadásával.
Ha azonban vagy az egyik, vagy mindkét szülő leértékeli az egyedi tulajdonságpárokat, a gyerek azt feltételezi majd, hogy az őt jellemző tulajdonságokat alábecsülik és lenézettnek, mellőzöttnek vagy akár túlterheltnek fogja érezni magát.
Biztosan nem egyszer hallottál már szülőket így beszélni: „A lányunk a kis tudós zseni a családban, a fiunk pedig egy kis sportbajnok.” Ez így rendben is van. 😊
Viszont, ha már úgy hangzik el, hogy: „A lányunk valóságos zseni, mindenből kitűnő, büszkék vagyunk rá. De a fiunkat még mindig csak a sport érdekli.” Itt már megtörténik a leértékelés és lebecsülés.
A szülőknek nem csak a gyermekeik alaptermészetének az egyenlő értékelése és értékesnek tekintése feladata, hanem arra is figyelniük kell, hogy csökkentsék a köztük lévő távolságot és megteremtsék az egyensúlyt.
Ez különösen akkor fontos, ha az egyik gyermek szuperérzékeny, a másik pedig nem. Ebben az esetben a veleszületett lelki alkat játszik szerepet abban, hogy a szuperérzékeny gyerek milyenné válik, nem pedig az érdeklődés vagy a fejleszthető készségek.
A szuperérzékeny gyerekek legtöbbször képesek őszintén szeretni az újonnan érkezett kistestvért. Egy kisgyereket lehet irányítgatni, védelmezni, tanítgatni, amire az érzékenyek nagy részének természet adta hajlama van, és ez az önbizalmukat is növeli.
De ugyanakkor egy fiatalabb testvér nagyon tolakodó is lehet egy szuperérzékeny gyerek számára. Félbeszakítja az elmélkedéseiben vagy bonyolult szerepjátékaiban, be akar nyomulni a szobájába, megfogdossa a cuccait, amit ő úgy akart hagyni, ahogy lerakta.
Hogyan kezeld a testvérek közötti konfliktusokat?
Először is, ne kényszerítsd arra, hogy sok időt töltsenek együtt, és – bár furán hangzik -, de arra se, hogy szeressék egymást. Főleg akkor, ha az egyikük szuperérzékeny, a másik pedig nem.
Az viszont nagyon lényeges, hogy udvariasak és toleránsak legyenek egymással. Egy szuperérzékeny gyerek nagyon megbántódhat, ha testvére megjegyzéseket tesz rá, vagy ugratja, főleg, ha egy idősebb és nem érzékeny testvérről van szó.
Nem szabad rájuk hagynia konfliktusok megoldását sem addig, amíg nem látod, hogy megvannak hozzá a saját megoldási módjaik. Az olyan egyszerű konfliktuskezelési készségek, mint például, hogy:
- egyszerre csak az egyikük beszéljen,
- tudják mikor jön el az a pont, amikor abba kell hagyni a vitát,
- keressenek kreatív, igazságos kompromisszumot, illetve
- önállóan találjanak ki valami más megoldást.
Amikor már megvan a kialakult vitakultúrájuk, akkor is szükség van egy felnőtt jelenlétére, aki gondoskodik arról, hogy betartsák a jó magaviselet szabályait:
- nem verekednek össze
- nem mondanak egymásra csúnya jelzőket
- nincs főnökösködés
- és semmi olyan, ami a másik testére-lelkére ártalmas.
Ha már elég gyakorlatuk van benne, idővel önállóan is megvívják majd a saját csatáikat. De addig is fontos a gyakorlás!