Stresszforrások és a stressz kezelése – 1. rész

A szuperérzékeny gyerekek életében előforduló stresszforrások, gyakran olyan hétköznapi események, melyekre nem is gondolnánk, így nem is szoktunk vele foglalkozni. Ezeket azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, ha szuperérzékeny gyermeket nevelünk, hiszen ezek vezetnek leggyakrabban gyermekünk túlingerlődéséhez.

Számukra komoly stresszforrást jelentenek a hétköznapokban:

  • szülinapi bulik
  • költözés
  • orvosi kezelések
  • ünnepnapok
  • családi összejövetelek
  • az iskolai élet szorongást okozó helyzetei
  • napi hírek a TV-ben
  • más gyerekkel való játék során előforduló viták, csúfolódás, piszkálódás, visszautasítás
  • búcsú a kisgyermekkortól és önálló boldogulás
  • a szuperérzékenység, mint a mássággal járó teher.

Gyermeked nem tudja neked elmondani, hogy „Anya, én most túlingerlődtem!”, de számtalan jelet adhat, amiből nagy biztonsággal erre következtethetsz.

Ilyen például, ha:
  • úgy viselkedik, mint kisebb korában
  • gondjai vannak a korábban már megtanult dolgokkal (pl.: öltözködés, WC használat, elbúcsúzás tőled az oviban)
  • apróságokon is képes fennakadni
  • feltűnően erős érzelmi reakciói vannak (pl.: szokatlan félelem, szomorúság, ingerültség, több testi tünet: fej – vagy gyomorfájás, asztma, allergiák)
  • elalvási nehézségek
  • rémálmok
  • aluszékonyság
  • erősebb ragaszkodás a szülőkhöz
  • elkülönülés.

Az Access Bars kezelések sokat segíthetnek a gyerekek túlingerlődése következtében felbukkanó tünetek rendezésében és az őket érő valamennyi stressz, a különböző félelmek, nyugtalanság és szorongás csökkentésében.

Hogyan segíthetsz neki a túlingerlődést kiváltó stressz elkerülésében vagy rövid távú csillapításában?

Ezeket a módszereket azonnal bevetheted, amikor úgy látod, gyermeked túl van terhelve.

Biztosíts neki gyakori szüneteket, amikor kicsit megpihenhet.

Minden nap, biztosíts gyermeked számára és persze magadnak is, rövid, nyugodt, „üresjáratos” időszakokat. Ez sokat segíthet abban, hogy megelőzzétek a stresszt, és ha mégis felmerülne, sokkal könnyebb lesz kezelni is.

Gondoskodj róla még lelkiismeretesebben a stresszes időszakokban.

Öleld át, érintsd meg gyakrabban, altasd el gyengédebben, hallgasd még nagyobb figyelemmel és elfogadással. Lásd el elegendő és egészséges falatokkal, gondoskodj elegendő alvásról, vidd ki gyakran a természetbe, állatok közelébe, víz partjára. Az odaadó szülői gondoskodás mindennél jobb stresszoldó hatással bír!

Gondoskodj róla, hogy nyugodtan tudjon aludni.

A megfelelő minőségű és mennyiségű alvás, mindennél jobban befolyásolja gyermeked következő napját. A szuperérzékeny gyereket nagyon megviseli a tartós alváshiány.

Gondoskodj róla, hogy legyen kényelmes, saját ágya; finom anyagból ágyneműje, legyen friss levegő a szobájában, legyen csend és nyugalom, valamint megfelelő fényviszonyok a szobában, ha a teljes sötétséget nem viseli el, legyen egy halvány kis irányfény, ami egész éjszaka bekapcsolva maradhat. Ha szükséges, elalvás előtt egy kis relaxációs mesét is elmondhatsz neki, hogy könnyebben elaludjon.

Túlterheltség esetén mindig a megszokott, ismerős dolgokat hívd segítségül.

Főleg rendkívüli alkalmakkor van ennek fontos jelentősége. Amikor gyermeked nagyon zaklatott és nehezen nyeri vissza egyensúlyát, ne akarj új dolgokat bevezetni vagy új módszerrel megnyugtatni őt.

Ilyenkor azzal segítesz neki a legtöbbet, ha a kedvenc játékait használjátok, valami megszokott játékot játszotok, vagy elmentek a régi kedvenc helyetekre. Ezek a megszokott, jól ismert dolgok és helyek, nagy biztonságérzetet adnak gyermekednek, így hamarabb helyreáll a lelki egyensúlya is.

Ne kelljen több döntést meghoznia egyszerre.

A szuperérzékeny gyerekeket érdemes hamar megtanítani és hozzászoktatni az önálló döntéshozatalhoz, de semmiképp ne tedd ezt akkor, amikor éppen túlingerelt állapotban vannak.

Ha például éppen azért izgul, hogy mi vár rá az iskolában, ne kelljen eldöntenie azt is, hogy mit kér reggelire, mert az már meghaladná a teherbírását. Inkább próbáld meg kitalálni helyette, hogy mit enne szívesen, így neki csak azt kell eldöntenie, hogy kéri-e vagy sem. Ha úgy érzed, hogy még ez is sok neki, vedd le róla a döntés terhét.

Egy ismerős, megszokott dolog választása általában csökkenti is a stresszt, ebből merítheti gyermeked azt az érzést, hogy valamennyire mégis ő irányítja az életét.

Ha már javult a helyzet, gondold át, hogyan lehetne legközelebb elkerülni az ilyen stresszes állapotot.

Dolgozz ki egy stratégiát, hogy mi az, amire még jobban figyelnetek kell; mi az, amire még jobban fel kell készülni, amiben körültekintőbbnek kell lenni, a következő hasonló helyzetben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.